Kár volt kételkednem. Vannak szomorú mesék, amelyek mégis kizárólag boldog véget érhetnek.
Tündérországban várok majd rád.
“Staring at the blank page before you
Open up the dirty window
Let the sun illuminate the words that you could not find
Reaching for something in the distance
So close you can almost taste it
Release your inhibitions
Feel the rain on your skin…”
Jessica Brooklyn Vicious
Tegnap este cicafiúval nyakunkba vettük a várost.
Cudar, tp, stég, majd Hiller. Mondhatnám, hogy a szokásos útirány, de a spontanelitás a lételemünk.
Furán sötét volt az ég. A csillagok, mintha csak diszkréciójukról akarnának biztosítani minket, félénken bújtak a végtelen bársonyába. Az utcákon már nem járt senki, csak egy-egy járőr húzott el időnként. Sosem gondoltam volna, hogy esténként ilyen gondosan őrzik a várost.
A járőrökön kívül viszont egy kísértetvároshoz hasonló csend honolt mindenfelé. Titkokat suttogni az éjszakába olyan volt, mintha a semmihez beszélnénk. Nem volt élet, nem voltak csillagok, nem volt semmi, csak az időnként elhúzó fehér-kék bádogdobozok.
Talán minden tudta, hogy az utolsó előtti estének meg kell adni a módját.
Jessica Brooklyn Vicious
Dreaming should be a natural thing. Something rigid, shiny, imaginary like a huge, crimson diamond but it isn’t when we dream of each other.
You fill my dreams with happiness, lovely perfume and melodies. Every moment by your side feels like heaven, doesn’t matter if it’s “only” a dream. When we meet again, it will be much more than a dream. Our fate is written in the stars and I’m not afraid of it.
So kiss me like you do in your dreams. I won’t back out, I won’t run away, I won’t care about anything else but you.
You are my fate.
“ There used to be a graying tower alone on the sea.
You became the light on the dark side of me.
Love remained a drug that’s the high and not the pill.
But did you know,
That when it snows,
My eyes become large and
The light that you shine can be seen.
Baby,
I compare you to a kiss from a rose on the grave.
Ooh,
The more I get of you,
The stranger it feels, yeah.
You remain,
My power, my pleasure, my pain.”
Jessica Brooklyn Vicious
Nevess és a nap is veled nevet.
Húzd el a redőnyt és a homály biztosít neked színpompás álmokat. Nézz bele a tükörbe kezedben egy prizmával és a fehér fény egy pillanat alatt alkotóira bomolva színezi ki a rossz emlékeket.
A boldogság csak oldódó festék egy vödörnyi méregben.
Jessica Brooklyn Vicious
Miért érzem úgy, hogy egy csapat félrefésült hajú meleg megszentségtelenítette a szent helyem?
Pár csendes percemben a neten kalandoztam és rátaláltam egy igen magas olvasottságnak örvendő bolgra, aminek tulajdonosa épp nyaralásáról számolt be.
Ott nyaralt, ahol én egy éve. Ebben nincs semmi különös, elvégre véletlenekkel mindig számolni kell. Az viszont már kicsit sok volt számomra, hogy a szent helyemen parádézott kedves barátaival. Azon a helyen világot rengető mondatok hangzottak el, örök és gyönyörű volt minden, a telihold halványan ragyogva a dombokba veszett, én pedig egy álom kezét fogva bámultam az igéző tájat.
Most, ha arra a helyre gondolok, elfog a rosszullét. Életem egyik leggyönyörűbb jelenetének helyét sikerült bemocskolniuk. Pontosan tudom, ez csak hiszti, de az a hely, azok a percek megérnek bármilyen hisztit, egész pontosan bármit.
Igyekszem elfelejteni az olvasottakat.
Neked pedig, kedves író, ideje lenne megkomolyodnod!
Jessica Brooklyn Vicious
Rohanni, rohanni, rohanni.
Mi után? Ki után? Hol a végállomás? És emlékszel még, hol volt a startvonal?
Múlt és jövő eggyéolvad egyetlen pillanatban. Egyetlen csonttörő pillantás, kedves mosollyal fűszerezve, finom kézfogás, némi kacérság és titkok, titkok, titkok. Eltitkolt érzések, mosolyok, pillanatok, tettek, fantáziák.
És tudjuk, a végzet már az ajtóban áll. Örök sóvárgás, vágyódó pillantások, áttörhetetlen gátak és hallod? Már kopogtat. Itt van értünk, csak ki kell nyitni az ajtót…
Akkor mégis miért zárjuk kulcsra?
Jessica Brooklyn Vicious
Gyönyörű hajnal virradt és én, félig öntudatlanul öleltem magamhoz a párnám.
Tudtam, hogy csak ki kell nyújtóznom és végre kétkézzel markolhatom meg azt, amire már jó ideje vártam. A boldogságot nem lehet egy kézzel megtartani; túl könnyen elillan.
Vártam még egy kicsit és arra gondoltam, milyen békés ez az üresség. Milyen megnyugtató…
A szellő finoman simogatott, a napfelkelte narancsba vont mindent, csak úgy, mint az első közös hajnalon. Deja vum volt, s az engem körülvevő világ nem kegyelmezett; minden apró rezdülésével megerősítette tévképzeteim.
Megfordultam és gyönyörködve néztem, ahogy az ablaknál ücsörögve a csendes várost figyeled. Néha el-elhúzott egy kocsi a négysávos úton, olyankor finoman összerezzentél; mintha csak nem szoktad volna meg az autók látványát ilyen korai órán. Furcsa bűbáj áradt a téged körülvevő levegőből…
Csatt!
Az addig nyitva, a takarón heverő könyv a földre zuhant, én pedig zavartan nyitottam ki a szemem. A valóság erőszakkal cibált vissza álmaim közül, talán túl boldognak látott, nem tudom. Egyre csak cibált, s a mesebeli napfelkelte szépen elúszott a homályban, elúszott a szoba, a szellő, a négysávos út és az ablaknál ücsörgő, halovány alak is…
Emlékezni arra, mi megtörtént, álom. Emlékezni arra, ami sosem történt meg, valóság.
Jessica Brooklyn Vicious
The moon was shining brightly on the velvet night sky.
Millions of little, sparkling stars were glaring down on the silent Earth, dressed in a huge piece of silk coloured with the finest, deepest shade of blue.
The park of the castle seemed to be the most silent place of the whole planet with no wind blowing across the emerald leaves of its ancient trees. Watching this scene made you feel as if the world was dreaming. Dreaming his own, peaceful dream of happy people, healty children, well-fed animals…
Only two being on the whole Earth were awake in this charming time of the early spring.
The prince and the princess were sitting in the silky grass next to a huge lake which was sparkling as if fairies blessed it with all the loveliness of the glittery diamonds. They were holding each others hand tightly, proudly.
- You’ll never let it go, will you? – asked mildly the princess, pointing at their interlocking hands.
- Neverever – answered the prince, smiling.
And there was silence. Both of them was staring at the huge, shiny fullmoon. Dozens of minutes slided by when finally the prince broke the silence with an anxious smile and a half sentence which changed everything for a lifetime.
- I think… one day I’ll wake up with the feeling of love towards you, princess…
- I think… – started the girl, blushing – one day I’ll wake up with the feeling of love towards you, prince…
There was nothing else to say or do. They climbed one step upwards again but the top of the stairs was still far away…
Fate was awaiting.
Jessica Brooklyn Vicious
Csak feküdtem az ágyamon a plafont bámulva.
Gondolatok kergették egymást az agyamban, fura téveszmék, mégis egytől-egyig valóságosnak látszottak. Gyűltek felettem a képzeletbeli viharfellegek.
Hirtelen valami puha nyomódott az oldalamnak és Mr. Fitzpartick, a másfél hete örökbe fogadott 7 hetes kiscicám ingatag mozdulatokkal felmászott a hasamra. Összegömbölyödött és hangosan dorombolni kezdett; szinte tudtam, hogy érzi, nincs jó kedvem, ezért kompenzálni szeretne.
Fura képességük a cicáknak, hogy megérzik, ha a gazdájuk szomorú vagy beteg és igyekeznek felvidítani. Ő is azt tette én pedig a pocakját vakarászva újra gondolataimba merültem.
Vajon mit gondolhatnak rólunk a macskák? Mi miért nem dorombolunk soha?
Talán az emberek sohasem boldogok igazán?
Jessica Brooklyn Vicious
Ó mily gyönyörű, elbizakodott lény is az ember.
Minduntalan úgy gondolja, körülötte forog a világ, s a legapróbb célzásra is felkapja a fejét, miközben az még Csodaországban, az álmok világában sem szólna neki. Gyönyörködtet a tanultak tudatlansága és önhittsége.
A tanulatlanoké csupán fáraszt, így szót sem érdemel. Nem lehet mindenki nemes, sem pedig arisztokrata. Az én arisztokráciám a szívem választja és minél közelebb áll hozzám valaki, annál magasabb rang illeti meg. Nekem mindig csak egy hercegem volt.
A gyönyörű és örök nyár óta egyetlen ember érdemelte ki ezt a címet; az az ember, aki először hercegnőnek szólított. Talán felesleges is megköszönnöm Máténak ezt a “kinevezést”, hiszen köszönet csak a hazugságokért jár, s neki nem állt szándékában valótlant állítani.
Így hát kérek mindenkit, ne tulajdonítson magának minden egyes megszólalást. Hogy is tartja a mondás? “Kinek nem inge, ne vegye magára.”
Vagy az ellenkezőjét téve gyönyörködtessetek! Mutassatok többet önhittségetekből, fontoskodásotokból, áttörhetetlenként beállított jégpáncélotokból. Oly gyönyörű, ahogy az ember önmagát magasztalja mindenek felett! Oly elesett…
So can we forget about the rest and dance with the moonlight, prince Matthew?
Jessica Brooklyn Vicious
