Magam sem tudnám megmondani, mióta ismerlek. Fura, hogy a legfontosabb dolgokhoz párosuló dátumok mindig elvesznek a feledés csillámló párájában. Azt hiszem egy nyári nap volt, talán két éve, mikor egy hihetetlen véletlen folytán először kapcsolatba kerültem veled.
Mondják, fontos az első benyomás, de – ahogy azt Angliában gondolják – “Nothing is impossible if you don’t know what you’re talking about”. Az első benyomás is csak egy üres klisé, ami mögé az oktalan vádaskodást rejtik az ostobák. Nekem sosem volt szükségem erre, ahhoz hogy kimondjam, kedvelek, avagy nem kedvelek valakit.
Ha nem is az első, de a második pillanattól határozottan állítom, kedveltelek. Emlékszem a kifejezésre, ami átfutott az arcodon, mikor kezet nyújtottam neked. Emlékszem mi volt rajtad, mit feleltél, hogyan gesztikuláltál. Pár futó pillanat elég volt hozzá, hogy megváltoztasd a közel egy évig bennem élő képet egy olyan emberről, aki – mint később kiderült – nem te voltál.
Emlékszem az első baráti eszmecserére, az első búcsúzásra és a legutolsóra is. Mindenre emlékszem, ami te vagy, hiszen ha jellemeznem kellene téged, azt hiszem nem az adottságaidat emelném ki, azokkal úgy is pontosan tisztában vagy, ahogy mindenki más is. A szó, amit használnék: unforgetable.
Felejthetetlen, esztétikailag, csak úgy, mint intelligencia terén messze kimagasló. A modernkori eszménykép. Ha a 60-as években élnénk, talán úgy fogalmaznék; american dream. Viszont most, negyven évvel később az amerikai álom kiürült, elvesztett mindent, ami szignifikánssá tette az emberek szemében és mégis itt állsz előttük te, a modern eszménykép. Különös szituáció.
A sok csúszó-mászó közember vajon hogy érthetné azt, amit a szemük elé társz? Honnan tudhatnák, ki vagy te és ki vagyok én, hogy kik vagyunk egymásnak és kik szeretnénk lenni a világnak? Fogalmuk sincs róla, hiszen ehhez rendelkezniük kellene a felszín alá látás képességeivel, ami – bátorkodom állítani – teljes mértékben hiányzik napjaink inkompetens démoszából.
Ezek próbálják nekem megmondani, ki vagy te? Nehezemre esik visszatartani a nevetést. Mondjanak csak mindenfélét, ami nekik tetszik! Te vagy az egyetlen, aki után csukott szemmel gyalogolnék végig a feledés pallóján, s nem kérdezném, mi következik. Kardot rántva harcolunk majd, okos szóval tanítjuk a népet, avagy kettesben múlatjuk az időt, s minden fagylaltál édesebb emlékekkel térünk haza? All the same.
Sosem volt még ilyen barátom. Sosem volt még Kelsey-m. Emlékszem még arra a téli délutánra, mikor azon töprengtem, vajon hol lehetsz most, s egy perccel később megcsörrent a telefonom, te pedig jókedvűen újságoltad, hogy éppen a karácsonyi lapokat készülsz föladni.
Gyönyörű december volt. Gyönyörű január és gyönyörű február. Talán csak a képzeletem játszik velem, de néha úgy érzem, minden nappal egy kicsit tisztább, egy kicsit erősebb lesz az a bizonyos kettőnk között húzódó fonal, ami – bizton állítom – ember, fegyver, de isten által is elszakíthatatlan.
Isten most olyan játékot teremtett, aminek használati utasítását elvesztette, vagy talán csak teljesen elfelejtette, hiszen nem hatnak ránk a természet törvényei, sem a társadalom dogmái. Mások lettünk, irányíthatatlanok. Az életünk a mi lázadásunk minden ellen, amit az ember oly féltő gonddal igyekezett elfeledni.
Talán még emlékszel, mikor egyre csak hátra, hátra és hátra mentünk, öleltél, s elkaptam a pillantásod. Egy pillanatra kifordítottuk tengelyéből a világot. Ketten. Mert bennünk még ott rejlik az az erő, amit a démosz elfeledett. We know, what It’s like to take care of someone.
S ahogy a természet nem közömbös az emberiség nagy pillanatai iránt, úgy nem felejtett el sütni a nap a születésnapomon sem, mikor a tomodachi helyiségben megkaptam azt a mosolyt, amire mindig is vágytam.
Tudom, akik olvassák majd ezt a bejegyzést, teljesen mást fognak látni benne, mint aminek eredetileg szántam. Csak te fogod érteni, mi volt a célom, hiszen te vagy az egyedüli, aki a lelkembe láthat. Másnak sosem engedném.
Nem tudom eléggé megköszönni, hogy megmutattad nekem, mit jelent az igaz barátság. S boldog vagyok, hogy általad, a nagyérdeművel ellentétben, határozottan állíthatom, nekem van legjobb barátom.
Boku no mikoto ga suki desu. =]
Jessica Brooklyn Vicious
