Csak feküdtem az ágyamon a plafont bámulva.
Gondolatok kergették egymást az agyamban, fura téveszmék, mégis egytől-egyig valóságosnak látszottak. Gyűltek felettem a képzeletbeli viharfellegek.
Hirtelen valami puha nyomódott az oldalamnak és Mr. Fitzpartick, a másfél hete örökbe fogadott 7 hetes kiscicám ingatag mozdulatokkal felmászott a hasamra. Összegömbölyödött és hangosan dorombolni kezdett; szinte tudtam, hogy érzi, nincs jó kedvem, ezért kompenzálni szeretne.
Fura képességük a cicáknak, hogy megérzik, ha a gazdájuk szomorú vagy beteg és igyekeznek felvidítani. Ő is azt tette én pedig a pocakját vakarászva újra gondolataimba merültem.
Vajon mit gondolhatnak rólunk a macskák? Mi miért nem dorombolunk soha?
Talán az emberek sohasem boldogok igazán?
Jessica Brooklyn Vicious
