Ó mily gyönyörű, elbizakodott lény is az ember.
Minduntalan úgy gondolja, körülötte forog a világ, s a legapróbb célzásra is felkapja a fejét, miközben az még Csodaországban, az álmok világában sem szólna neki. Gyönyörködtet a tanultak tudatlansága és önhittsége.
A tanulatlanoké csupán fáraszt, így szót sem érdemel. Nem lehet mindenki nemes, sem pedig arisztokrata. Az én arisztokráciám a szívem választja és minél közelebb áll hozzám valaki, annál magasabb rang illeti meg. Nekem mindig csak egy hercegem volt.
A gyönyörű és örök nyár óta egyetlen ember érdemelte ki ezt a címet; az az ember, aki először hercegnőnek szólított. Talán felesleges is megköszönnöm Máténak ezt a “kinevezést”, hiszen köszönet csak a hazugságokért jár, s neki nem állt szándékában valótlant állítani.
Így hát kérek mindenkit, ne tulajdonítson magának minden egyes megszólalást. Hogy is tartja a mondás? “Kinek nem inge, ne vegye magára.”
Vagy az ellenkezőjét téve gyönyörködtessetek! Mutassatok többet önhittségetekből, fontoskodásotokból, áttörhetetlenként beállított jégpáncélotokból. Oly gyönyörű, ahogy az ember önmagát magasztalja mindenek felett! Oly elesett…
So can we forget about the rest and dance with the moonlight, prince Matthew?
Jessica Brooklyn Vicious
