Közelebb, egyre csak közelebb…
Tincsek vegyülnek össze, illatfelhők keverednek, ahogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Pár centiméter… három… kettő… egy…
Egy percnyi szünet. Meleg leheleted csiklandozza az ajkaimat, s az andrenalin valami baljós komforttal keveredve lassan átjárja a testem. Ajkak simulnak az enyémekhez.
Lassan mozdulunk; puhán, finoman, s szinte érzem, ahogy ajkaimról a vörös rúzs ajkaidra kenődik. Bűnjel.
Vörös óceán szikrázik, s hullámai lassan minket is elragadnak a valóságtól. Óvatosak vagyunk, de már a legkevésbé sem lassúak mozdulataink. Finoman újra és újra ajkaim után kapsz, s minden lélegzetvétel egy kisebb halál; nem bánom. Mindigis boldogan szerettem volna meghalni.
Utoljára simulnak össze ajkaink, majd kelletlenül, az időt húzva válunk el egymástól. A füledhez hajolok, s egyetlen szót suttogok bele.
Ha szabadnak akarsz tudni, felejtsd el még azt is, hogy valaha kimondtad.
“Doesn’t matter anyway
Know that we can’t stay
Know you had a boyfriend anyway
Got my picture on your phone
When you’re all alone
Know we got to go
Let me hear you sing it out”
Jessica Brooklyn Vicious
