Sosem hittem, hogy valaha is a Machiavelli-féle filozófia híve leszek.
Miért hiszik azt az emberek, hogy az adott szónak nincs súlya? Hogy egy csinos mosollyal félre söpörhetnek mindent, amiben hinniük kellene? Néha magam is meglepődöm, milyen üresen csengnek az érvek, melyekkel az emberek tetteiknek próbálnak miértet kölcsönözni… Miért?
Csak ültem a kádban, s hagytam, hogy a kellemesen meleg víz lemossa rólam az éjszaka szennyét. Lemossa a kérdéseket, a titkokat, az elfogytott vágyakat s dühöt, a ki nem mondott szavakat, a meg nem ragadott lehetőségeket. Magát az életet.
Gondolatok peregtek a fejemben. Gondolatok a barátságról. Vajon barát az, aki mások sugallatai alapján ítél meg? Barát, aki nem hisz az adott szóban? Barát, aki nem értékeli azt, hogy minden személyes érintettséged félre téve megpróbálj az ő javára cselekedni?
S ekkor jutott eszembe Machiavelli filozófiája. “Az emberek alapvetően gonoszak, így ha az okok megszűnnek, az ígéret előbb-utóbb felbontható, hiszen magától is semmissé válik valamelyik fél által.”
Nagyot sóhajtottam, s a víz alá merítettem arcom, hagytam, hogy a szőke tincsek körüllebegjenek. Igaz, továbbra sem tudtam, mi lenne a helyes, de egy seregnyi harsona hangerejével zengtek a újra és újra fejemben József Attila híres versének szavai:
“Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis”
Jessica Brooklyn Vicious
