Minden ember eltéved.
Időlegesen, vagy nem, de eltévedünk, belegabalyodunk az indákba, hajunkba levelek akadnak, tövisek szakítják fel a hideg bőrt, vér cseppen az avarba. Futunk, rohanunk, talpaink alatt recsegnek a száraz ágak, ruhánkba gallyak tépnek bele. Mögöttünk kérlelhetetlenül, periodikusan fel-felhangzik üldözőnk zihálása, tappancsok csattannak a sárba.
Sikítunk. Én, te, mindenki.
Részek, egész, részek, egész, darabokra esik a világ, összerántja magát, újból darabokra esik…
Szikla reccsen a lábunk alatt, kövek csikordulnak, gördülnek el egymáson. Kibillenünk az egyensúlyunkból és… zuhanunk.
Zuhanok. Zuhanunk. Zuhanok. Zuhanunk. Zuhanok. Zuhanok.
Csukott szemeimmel látlak. Nevetsz. Gyönyörű vagy, gyönyörűbb, mint bármi, amit valaha láttam. Kinyújtom feléd a kezem.
Szere…
Ám ujjaim átsuhannak a fény csalóka szikráival keresztezett homályon… majd lehanyatlanak. Ajkaim szétnyílnak, forró lehelet oszlik szét a hidegen süvítő szélben. Zuhanok.
Egyedül.
Csatt.
Jessica Brooklyn Vicious
