Nehezen jönnek a szavak.
Szép álmom volt. Törékeny álom. Egy tó felett lebegtünk, kéz a kézben. A lemenő nap ezüstös szürkére festette a finom hullámokat. Dinamikus képpé dermedt az idő. A lassan leszálló köd kristályai körülöleltek minket, apró gomolyagokban fonták körbe végtagjainkat, majd dér formájában rádermedtek ruháinkra és bőrünkre. Jegesen, örökkévalón csillogtunk a hideg fényben.
Egymással szemben lebegtünk. Kéz a kézben, mosolyogva.
Tudtam, hogy így maradhatunk. Így maradhatunk, akár örökké… de csak ha nem engeded el a kezem.
Nem akarok felébredni.
Jessica B. Vicious
