Kedves, hogy próbálnak bizonyos emberek belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba is, csak hogy mentsék, ami még menthető.
Szaladnak a guruló gombolyag után, karmaikkal csapkodják a levegőt, orruk visszataszító ráncokat vet, mikor botrány szagát érzik. Már pedig a botrány igazán nagylelkű entitás; mindig jelen van, legtöbbször már akkor is a levegőben lengedez, mikor még nem is tudunk róla.
Talán részben ezért vagyunk mi, Danielsek, különlegesek. Mindenki más előtt érezzük, ha valami készülőben van, hiszen esztétikai és kritikai érzékünk nem alkuszik. Tudjuk, mi az értékes és ha valami nem éri el a színvonalat, nem félünk kinyitni a szánkat. Merész, sőt, vakmerő politika, ám mindegyiknél egyenesebb és méltóságteljesebb.
Persze a legtöbben nem osztoznak a nézeteinkben. Próbálják a bokor alá dugni a szennyest, köntörfalazni, név nélküli, brilliánsnak szánt bejegyzéseikkel elárasztani pókhálós blogjaikat, hiszen a “sláger-erények” hívei. A média által sugározott, túlcukrozott, enyhén felemelkedett eszmékkel próbálnak harcba szállni az intellektus hideg, őszinte és nem ritkán kegyetlen megnyilvánulásaival. Teátrális jelenetekkel szórakoztatják azt a néhány bolondot, aki még kíváncsi elcsépelt közhelyeikre.
Gyönyörű látvány a sorvadó ifjúság elkeseredett szélmalomharca. Szellemekkel hadakoznak, kétségbeesetten próbálnak felülkerekedni… és végül mégis ők ütik meg a bokájuk.
Már jóideje felülemelkedtem azon, hogy bárkit is gyűlöljek. Felesleges, megterhelő és értékes energiát pazarol vele az ember. Ehelyett inkább finom mosollyal figyelem, hogy csinál bohócot magából a fiú, aki képtelen feldolgozni a negatív véleményeket. Olyannyira, hogy bizonyos hozzászólásokat még a publikum elé tárni is fél. Valahol ironikus, nem gondoljátok?
Én már rég elmondtam, amit szerettem volna. Akkor sem értette meg, úgy hiszem, később sem fogja. Valószínűleg még nem elég érett és intelligens ahhoz, hogy feldolgozzon bizonyos mondanivalót, ám nálam bölcsebb emberek mondják “mindennek eljön a maga ideje”.
Nos, mindenesetre kíváncsi leszek.
Addig is jó tréfaként hagyja el a neve az ajkaink, hiszen mi ő, ha nem egy megmosolyogtató, zöldfülű bakfis?
Cicc-cicc! Játssz csak az elédvetett gombolyaggal, kiscicám!
Jessica B. Vicious
Szeretem a cicákat.
Állítólag macskafüggő vagyok, rosszabbak nekem, mint a heroin.
Egyszer leálltam vitatkozni egy sátánistával, hogy ő miért sátánista, és én miért nem. (Vitatkozni, nem veszekedni!)
Egyébként pedig jó ember. 
Kiderült, hogy mindketten ugyanarról beszélünk, ugyanazt valljuk, csak a szavakhoz más tartalmi jelentést kapcsoltunk. Amire ő azt mondja, sátán, én arra mondom, hogy Isten.
Mi értelme volt az első felháborodásnak, hogy elítéljem a sátánizmusáért?
Zorallka