Minden, amit megtettem és minden, amit nem tettem meg… minden, minden te voltál.
Te voltál a pillanat, az elmosódott párafolt a tükrön, a rúzsnyom a kézfejemen. Ezer kérdés voltál, mind megválaszolatlan, én pedig csak álltam és bámultalak, megigézve.
Mielőtt találkoztunk, más voltam. Keményebb, introvertáltabb, egy rózsa ezer tövissel. És akkor belibbentél. Reggel volt, talán öt óra. A nap éppen csak felkelt, én vastag takarók alatt feküdtem a fehér csempén és az erkélyajtó üvegét bámultam, mintha csak sejtettem volna, hogy történni fog valami. Aztán meglibbent a barackvirág színű függöny és beléptél a szobába. Tátva maradt a szám.
Nem tudtam ki vagy, ahogy azt sem, miért nem küldelek el. Csak később jöttem rá, hogy te voltál a tavasz az én hosszú, sivár nyaramban. Gyönyörű, friss, különleges. Ezer imát suttogtál a fülembe, ezer szólamot, mások hangján énekeltél, engem pedig lassan álomba ringattak a tündérszép melódiák.
Heteket aludtam át, fejemet a mellkasodra hajtva és lassan azon vettem észre magam, hogy bízom benned. Csendesen, de töretlenül bízom. Még mindig ugyanaz a rózsa voltam, ugynaz az introvertált hercegnő, de mikor veled voltam, a töviseim nagy része eltűnt.
Szerettelek volna szeretni és tudtam, te is szeretnéd, ha szerethetnél.
Gyönyörű agónia volt.
Gyönyörű, tavasz illatú álom.
Jessica Brooklyn Vicious
