pain of the strangely positive kind

I’m so sorry. I’m so sorry ‘coz I can’t be what you want. Who you deserve.

You’re so intense, both mature and immature in different ways. You’re successful, strong and amazing, you’re someone to look up to. An idol of some kind. You have ambitions, plans for the future and a plane ticket to the USA. You have all it takes to become someone really successful, respectful, someone with a nice family and a loving husband.

And I… I sometimes just wonder whether I could make you stay. Whether I could do such thing. Crush your dreams, chain you to my back, carry the weight of your lost hopes… Am I strong enough, am I cruel enough to do such thing? Could I bear the consequences? Could i make you… happy?

So tell me what to do. Tell me to stop you if you want to be stopped. Tell me to encourage you to go if you’re not going to stay anyway. Tell me, could i make you happy?

I don’t seem to be able to think clearly from all those pills called… i guess they are called salvation.

Ave et vale.

Breath me

Írni akarok, aztán nem akarok. Szeretlek, majd nem szeretlek. Én vagyok, de egy másodperccel később… ki vagyok én?

Az öledbe hajtom a fejem, én így nézek farkasszemet a halállal. Csendben, mosolyogva, álságos nyugalommal. Mintha nem lenne szükségem senkire és semmire, s igazság szerint nincs is… Nincs is, téged kivéve.  Magam mellett akarlak tudni, csak egy pillanatra, és istenem, mennyire, de mennyire érezni akarom, hogy nem akarsz elengedni! Hogy fontos vagyok, hogy nélkülem elvesznél. Tudni akarom, hogy én vagyok az alfa és az omega, a föld fundamentuma, észak és dél, a víz és a levegő. Tudni akarom, hogy míg mindenki mással kölcsönös megvetéssel viseltetünk egymás iránt, te belehalnál a fájdalomba, ha elmennék.

Így akarok elmúlni. Csendes mosollyal, mintha csak pihennék, s odakinn zizegve hullanak a fűbe az aranyszín falevelek. Meleg, őszies derengés kúszna végig a szobán, árnyékokat festene az arcomra, játszana a hajammal, mint egy kacagó gyermek, az ősz pedig lassan a mellkasához ölelné, majd elkísérné a lelkemet, bárhova is menjen az.

Erre a végső, legteljesebb idillre vágyom, mikor éjszakánként álomra szenderülök. Az őszre, az aranyban úszó tájra, finom ujjaidra a hajamban… Békességre. Szörnyű, lanyha boldogsággal átitatott pillanatképként emelkedik előttem az utolsó szeptember, s csak remélni tudom, hogy akkor is olyan szívszorongatóan csókolsz majd meg, hogy sajnáljam, amiért itt kell hagynom ezt a mocsoktól bűzlő, zajos sárgolyót.

Ave et vale.

Szerelmes vagyok egy lányba. And she’s the most amazing thing i’ve ever had.

Jessica B. Vicious