Egy angyal csókja pillanatokra még azt is feloldozhatja, aki immár semmi jót sem talál magában…

Jessica Brooklyn Vicious
Egy angyal csókja pillanatokra még azt is feloldozhatja, aki immár semmi jót sem talál magában…

Jessica Brooklyn Vicious
Bársonyos este borul a tájra, mint már annyiszor ezelőtt, mi mégis tudjuk, hogy most valami nagyon, nagyon más lesz.
Nevetve öltöztetjük egymást jelmezbe, írjuk fekete tintával a lélek kanjiait a másik bőrére, kortyolunk bele az tiszta halhatatlanságot tartalmazó üvegbe. Nem célunk, hogy ma este tiszta maradjon a tudatunk. Néha esélyt kell adnunk magunknak a kötetlen, gátlások nélküli szórakozásra.
Csillagok ragyognak az égen, s mi a szórakozóhely előtt állunk. Jelmezbe öltözött emberek sora ontja márkás parfümök nehéz illatát, vérvörös ajkak alól ezüstös metszőfogak villannak ki, néhol csillámmal behintett szárnyak ragyognak az utcalámpák bágyadt fénye alatt. Lassan forog a Föld, s mi már előre tudjuk; ez a mi esténk lesz.
Gyönyörű, mosolygó arcok; mindegyiken végigsimítok, némelyikre egy apró puszit is lehelek, egészen addig, míg meg nem látom a fiút, akit kerestem. Már meg sem lepődöm rajta, milyen gyönyörű; egyáltalán lehet bárki is csúnya olyan átható almazöld szemekkel? Lassan egy forró ölelésben olvadunk össze, s elég egyetlen pillantást vetnem rá, máris tudom, hogy a mai este nem csak a miénk; az övé is.
A zene nehéz ritmusa dübörög, a szemünk időnként összevillant, amint tánc közben óvatosan súroljuk a másik testét. Nemsoká csatlakozik hozzánk az egyik legszebb szőke fiú, akihez eddigi életem folyamán szerencsém volt. Egy szó sem hangzik el; a tettek beszélnek. Ők ketten lassan egy finom csókban olvadnak össze, én pedig mosolyogva babrálom a hajukat. Bár egymást kergetik a fejemben a gondolatok, mégis azt szeretném, hogy számukra is olyan kellemes legyen ez a pár pillanat, amilyen remekül én érzem magam. Boldog voltam? Talán.
Óvatos puszik, finom mozdulatok; én nem kérek többet, s ők ezt tiszteletben tartják. Nem kell csoda a boldogsághoz.
A fülkéből dől a füst, mi mégis a wc tetején nyomorgunk, lassan elfüstölve az első doboz cigarettát. Titkok száguldanak át a szinte tapintható füstködön, egymás arcát is alig látjuk; talán félnénk is a másikra nézni; néhány dolgot azt hiszem jobb lett volna, ha kimondatlanul hagyunk. Ujjaink lassan összekulcsolódnak egy baráti kézfogásban, s általam eddig alig ismert melegség cikázik át egyikünkből a másikunkba. Egy barát a bajban mindennél többet ér. A friend in need is a friend indeed.
Egy páva a színpadon, s mi a bukott angyal múmiájával szinte könnyezünk a nevetéstől. Kacajunk átgyönyözik a tömegen, s mi sem tudjuk, mennyire valóságos az, amit látni vélünk. Azt hiszem mindenki kételkedik benne, hogy valóságos, amit ekkor lát.
Egy kis egyedüllétre vágyva indulok a mosdó felé, de hirtelen egy alak villan elém. Incubus. Féltem a találkozástól. Próbáljuk; nem jönnek a szavak, s a szavak helyét csak valami száraz elkeseredettség képes átvenni. Annyira szerettem volna, ha kellemes lesz… annyira szerettem volna, ha más lesz. De a borostyán szemek csapdába csalnak és lassan gyöngyök hullanak a földre. Az én gyöngyeim. Szeretném megállítani őket, de nevetségesen gyenge a próbálkozás; még arra sem vagyok képes, hogy magamat távoltartsam attól a fura, egykoron mindennél édesebb gyönyörtől, amit a puha bársonnyal bevont álmok nyújtanak, ahogy a sajátjaimhoz simulnak.
Egyetlen szó pengeként hasítja át a keserűséggel terhes levegőt. Aztán a szó ikertestvére is megérkezik, s valahol a keserűség mélyén delejes boldogság gyöngyözik fel. Egy pillanat alatt lesz semmivé a múlt, s szinte az a tévképzetem támad, hogy még mindig a márciusi levegő áramlik a tüdőmbe, amint egy homályos alak mellett Budapestet szemlélem a tetőről.
Gyöngyök, gyöngyök és újabb gyöngyök hullanak a padlóra. Az idő kínos lassúsággal csordogál, s szilánkjai mély, talán gyógyíthatatlan sebeket szakítanak belénk. A fájdalom mélyebb a szégyennél.
Újra a füstös fülke, s baráti ölelések tucatjai; úgy érzem, gyóntatnak. Rám fér. Az enyémek közé kulcsolódó ujjak megnyugtatnak, elűzik a kételyeket, megválaszolják a kérdéseket, s ráeszmélek, hogy mindennél hálásabb vagyok a mellettem ülő fiúnak.
Táncolunk, nevetünk, s az idő lassan visszacsorog normális medrébe, ahogy egy gyönyörű nyuszilány is feltűnik, hogy csatlakozzon hozzánk. Már határozottan harmonikusabb minden, s a kalapos lány puha ajkai biztosítanak afelől, hogy minden úgy történik, ahogy annak történnie kell.
Hangosan csapódó ajtó, szavak töredékei, hazugságok. Életemben először menekülni akartam az incubus elől. Közel hajoltam hozzá és csupán egyetlen dolgot suttogtam a fülébe, mielőtt végleg elnyelt a táncoló tömeg.
A zöldszemű fiú ujjai újra az enyémek közé fonva, míg a nyuszilány puhán ölel. Az utolsó táncnak vége, itt a beszélgetés ideje. Mellettünk ül a kalapos lány, kedvesen mosolyog, ahogy a gyönyörű szőke fiú is letelepszik mellénk. Nevetséges, tudom, de biztonságban érzem magam. Kellemes zsibbadtság árad szét bennem, ahogy a nyuszilány ajkai összefonódnak az enyémekkel; újból gondolatok tucatjai özönlenek el. Lassan keringenek bennem az aznap estéhez kapcsolódó érzések, emlékek, s hirtelen villámként cikázik át rajtam egy gondolat:
Ez tényleg a mi esténk volt.
“Az üres fal, az üres ágy
Csak te voltál, ennyi maradtál
Amit megtudok, olyan lehangoló
Sötét úton jársz, kezedben altató
Hiába kérdezik, a válaszod rövid:
“Köszönöm jól vagyok” – hamisan cseng ez így
Utolsó éjszakánk – itt vagyok veled
Utolsó éjszakánk – újra csak neked
Szellemvilág ahol élsz
A valósag utol ér, utol ér
Szálljunk fel, én is akarom
Így most jó, nem kell beszélni
Szálljunk fel, én is akarom
Így most jó…”
(az első 50 mp-t érdemes eltekerni)
Jessica Brooklyn Vicious
Short, military cut, deep brown hair, smiling eyes, a slight sparkle of intellect in both of them. Voluptuous lips, well-drawn collar bones, slightly muscular arms, narrow hips, long, spider-like legs.
I did mind that he had slept with Alex.

Jessica Brooklyn Vicious
Illatfelhők között fekszem, mik lassan delejes álomba ringatnak…
.
A boltban állok, parfümöket nézegetve. Kintről beszüremlik a természetellenesen narancsszín napfény, halvány derengéssel festve az apró helyiséget. Illatok lebegnek a nehéz levegőben; mindegyik egy-egy álom.
Lassan nyílik a bolt ajtaja, s enyhe szellő söpör végig a polcok mentén, apró csengettyűk csilingelnek. Odafordulok, s tátva marad a szám. Ő áll ott. Ő, a rég elfeledett, de mindennél édesebb álom; szebb, mint valaha.
Tündér alkat, ében tincsek, smaragdként ragyogó, mandula vágású szemek, apró rózsás ajkak. A szívem kihagy egy dobbanást; még ez az idealizált világ is szürkének és keserűnek tűnik hozzá képest.
Felém fordul, s ismerős fény csillan természetellenesen gyönyörű szemeiben. Mindketten hallgatunk, s mégis… egyetlen pillantás másfél év történetét meséli el.
Lassan felém lép, majd a kezét nyújtja. Ismerős borzongás fut végig a gerincemen, s minden porcikám sikolt azért az egyetlen érintésért, hát miért is utasítanám vissza?
Kéz a kézben távozunk a narancs naplementébe.
A napok tökéletes harmóniában és boldogságban telnek, a szerelem sajátos fahéj és ribizli illata lengi be a lakásunk levegőjét, s mi minden pillantással csak egyre mélyebbre és mélyebbre zuhanunk egy verembe, mit még másfél éve ástunk saját magunknak. Nos talán a sors volt, ha ez számít bármit is…
Nem a mi választásunk volt, hogy összekössük az életünk; a mellkasunk bal felében lüktető izomcsomó kényszerített minket, s mégsem tudtam volna elképzelni olyan helyzetet, melyben boldogabban engedelmeskedtem volna bárminek vagy bárkinek is. Édes delírium volt minden egyes nap.
.
A hajnal első sugarai már a házak felé kúsztak a látóhatár peremén, s mi mégsem vesztegettük alvásra az időt. Oly sok napot, hetet, hónapot hagytunk elmerülni az ürességben, hogy mostanság még pislogni sem igen mertünk. Mániákus félelem szállt meg mindkettőnket; vajon még ott lesz a másik, mikor kinyitjuk a szemünk?
Így hát nem aludtunk, nem pislogtunk, s a levegő a boldogság vörös csillagaival szikrázott. Ujjaim lassan játszadoztak a félhosszú fekete tincsekkel; annak idején sosem hagyta, hogy az álla alá nőjjön… Nekem mégis tetszik így. Valószínűleg bárhogyan tetszene.
Mély levegőt vettem, s tüdőmet elárasztotta a hajnali levegő, s a mellettem fekvő álom illata. Tökéletes béke és boldogság terjengett bennem, a szobában, s talán a világban is.
Újra szerelmes voltam.
.
Szemeimet dörzsölgetve kezdtem mocorogni a puha takaró alatt; bántotta a szemem a fény. Nyers, korareggeli fény, nem az az idealizált derengés, mi tökéletesre festette az estém. Tőrként hasított belém a felismerés; ébren vagyok.
Gigászi hullámokban öntött el a keserűség. Lassan az oldalamra fordultam, s karjaimmal, mint egy védekezés képpen átöleltem a térdem. Valahol még mindig ott motoszkált bennem a feltétel nélküli boldogság, s a karomra hajtva fejem lassan megcsapott a parfümöm illata.
Lassan szivárgot vissza belém minden érzés, élénk szín, tompa derengés, vágy és remény, ahogy újra és újra mélyet lélegeztem a parfümömmel terhes levegőből.
Emlékeztem. Emlékeztem, s megadatott, hogy emlékből talán utoljára valóság legyen.
Jessica Brooklyn Vicious
Having a Nichtvren by your side ain’t so uncomfortable after all.
Tiens lay next to me, the heat of his skin softly teasing mine, his curls soaking in the golden daylight. His face was a holovid angel’s. Porcelain skin, deep, crystalline blue eyes, full, voluptouos lips.
I have never seen such a perfect beauty before. Well, maybe once… only once.
Curious thing… dating someone who matches Lucifer in beauty.
Ain’t it?

Jessica Brooklyn Vicious
Részvétlen arccal pillantok a jelenre.
S mégis miért ragad hideg karmaiba a reménytelen szomorúság, mikor a boszorkányházra, a balatoni dombok naplementéire gondolok?
Részvétlen, vagy talán szívtelen vagyok?
Jessica B. Vicious
The tension in the air clotted with every second. I leaned against Japhrimel’s chest, playing with his inky hair, then covered his mouth and nose, as if I intended to drawn him. In fact, I never ment to drawn him. It was only a bittersweet burst of my childish self which sometimes took control over my actions.
Japhrimel grabbed my hand; joilts creaking, screaming in his tightening hold. Iron fingers against my palms, I felt so surprised, so defenseless that I didn’t even think of opposing him.
- Japh… – my voice trembled with a slight shock. Whatever I did before, he was holding back, taming his anger. Now he was close to break every bone in my hand. Bloody close. – Let go of me! – my voice was trembling no more.
I forced him away, then made it to my feet and stormed out of the room. Now I was the one taming the anger down. I wanted to shout at him, hurt him or do anything just to cause a little demage but my dignitiy and – more importantly – the shock I went through stopped me.
He had never hurt me before. He was so tender, so gentle, so kind… and now he was damn close to break my bloody wrist. All I knew was that I’m not gonna tolerate something like this. A man, even if he happens to be Lucifer’s oldest child, doesn’t have the right to hurt a woman. Even if she happens to be a hedaira, a necromance, a bounty hunter…
No fucking body has the right to hurt Danny Valentine, more importantly.
It’s pretty clear that we’re done now, Tierce Japhrimel.
Done for my ever-lasting life.

Jessica Brooklyn Vicious
- Do you know what day is today? – a granny asked Gwen on the street.
- I guess it’s Friday – answered Gwen cautiously.
- But WHAT Friday, my child?
- The 23th of October.
- Then again, do you know what day is today? – asked the granny, smiling.
Gwen shook her head, silver curls swinging in the mild wind.
- It’s the 9th anniversary of the day that I passed away – the granny kept on smiling.
Gwen was left speechless. The first thing came to her mind was that – put it mildly – the old women was out of her mind. Gwen opened her mouth to say something like “Are you alright?” or “I can take you to the hospital if you need help” but the wind blew some curls of hers right into her face and she had to struggle through the jungle of blonde mops of hair to open her eyes again. But the granny was gone.
Gwen swallowed and an uneasy feeling started to grow inside her chest. Was the granny telling the truth? Did she really die 9 years ago? It all felt so incredibly unbelieve but the granny was, in fact, nowhere to be found.
I suppose I’m the one went blonkers – murmed Gwen and shook her head with a confused smile.
No Fridays like the 23th of October.

Jessica Brooklyn Vicious
Büszkén jelentem, hogy az I. Witch Hunter Challenge weboldala megnyílt és szeretettel vár mindenkit, aki szereti a femslash párosokat, vagy egyszerűen csak érdeklődik Magyarország első HP fandomos femslash kihívása iránt. : D
A boszorkány vadászat november 1-én kezdődik, ami egyben a jelentkezési határidő utolsó napja is, tehát ha szeretnétek íróként kipróbálni magatokat, akkor jelentkezzetek ti is és kaladra fel! : D

Ne sajnáljátok a chatfalat, nyugodtan pötyögjétek tele észrevételekkel, hiszen minden visszajelzésnek örülünk!
Boszorkány vadászatra fel!
Jessica Brooklyn Vicious
I’ve given my everything – almost even my life – for you to play your vicious games with them.
You did and you had such a great fun that I started to think I’ll also get something in return. I never did. Never a word, a hug, a little smile hiding in the corners of your mouth; nothing.
All you did only forayed me, dimmed my shine and made me go through such a hideous suffering that I never knew before. You were my real-life Anti-Christ.
But the seasons are changing and now it’s not only that you lost all the contoll you posessed; it’s finally your turn to burn, darling!
Jessica Brooklyn Vicious