Prince Charming

It was all a screaming pile of mess. Anna was a perfect… perfect cause Cory messed up her life for. She screwed over people, lied, decieted and it was juuuust the beginning. She wanted her. She wanted her more than she wanted anything else. And it was a venomous, shattering kind of longing.

It poisoned her intestines, made her eat crystal-sharp shards, filled her soul with rage and possessiveness. She wanted to hold her. Hold her again. Dig her nails into Anna’s perfect skin, lean into the arch of her neck, kiss and nip everywhere, draw blood, claim Anna as hers. She should have belonged to Cory. She should have chosen her.

Sometimes Cory felt strange. She felt that she could hurt Anna – yes, physically – just to hear the girl scream her name. She deserved as much, didn’t she? Cory wanted to see those wicked, beautiful lips part again, just to form the syllables of her name. And then she would lean closer to Anna, seal her lips with a soft kiss, wrap her in a warm embrace. Maybe they would sleep together again, and she could get a glimpse of how Anna’s eyelashes flutter when she’s tired. Those charming, long, bent lashes, framing those sparkling, clear, green eyes.

Anna was everything. She was… just everything.

Cory traced her fingers along the girl’s soft cheeks, her skin touching the screen of her mobile phone. When she tried really, really hard, she could almost feel Anna’s soft skin instead of the cold glass of the screen. Then her fingers moved closer to the edges of Anna’s lips, playing with her piercing mockingly, her other hand sliding into the girl’s hair. Anna’s eyelids closed, her breathing slowed, as she wrapped an arm around her. Cory wanted to kiss her so much… just a kiss. No more. And yet…

She knew she was dreaming. She was dreaming again. Reality could never ever be quite so charming.

JBV

allience of body and soul

Agyagból és sárból gyúrlak össze, emberi formába lapogatom a masszív anyagot, amíg testet nem öltesz. Nem vagy semmi, semmi, és mégis minden, amire pillanatnyilag vágyom. Hihetetlenül erős ölelésbe zársz, ahogy körém fonódnak a karjaid. Érzem benned a Föld évszázados állóképességét, a kollektív tudattalant, a mindent elsöprő, de mégis alsóbbrendű erőt. Minden megvan benned, ami belőlem hiányzik. Én hideg vagyok, üres és intellektuális, te ösztönös, forró és masszív. Megengedem, hogy most, de kizárólag csak most, a Jangom legyél.

Ujjaim az agyagtincsek közé vájnak, mellkasomon szertelenül kenődik el a szürkés anyag. Egyetlen mozdulattal a mellkasodba vájhatnék, hogy kitépjem belőle nyugvó szíved. Már ha egyáltalán gyúrtam neked olyat… Nem emlékszem, de azt hiszem, nem tettem. Nincs szükséged szívre. Ott vannak az ösztöneid, és az a forróság, amit a földtől kaptál. Nem dolgod érezni. Érzek én kettőnk helyett is.

Körmeim mintákat karcolnak a vállaidba, meg néhány szót a minták alá. Egyik szégyenletesebb a másiknál, csupa szitok, csupa megbélyegző, kisajátítani vágyó klisé. Nem érdekel. Ha akarom, egy mozdulattal úgyis eltörlöm majd az összeset, egyenletesre simítom a vállaid, aztán ha úgy tartja kedvem, megint telekarcolgatom őket. Én múlandó vagyok, te örök. Hiába írnék a húsodba ezernyi meg ezernyi üzenetet, elmúlásom után úgyis elmosná őket az eső. Talán kiégethetnélek, hogy agyagból kerámia legyél, de ha nem vigyáznék rád, egyszer úgyis felborítana a szél, a sziklás talajon pedig darabokra törnél. Általad sosem lehetek halhatatlan. Általad sosem lehetek semmi.

Annyira, annyira kínzón értéktelen vagy… Néha belesajdul a szívem, ha belegondolok, hogy egy egész órát vesztegettem el a teremtésedre. Aztán magadhoz vonsz, és rájövök, hogy talán mégis megérte. Te vagy az én ellensúlyom, az a valami, ami lehorgonyoz a valósághoz, mielőtt Ikaruszként túl közel repülnék a perzselő Naphoz.

Te megtartasz embernek, én pedig elintézem, hogy több legyél holmi bestiánál. Ave libertas. 

JBV

嫉妬

嫉妬の気持がある。彼女の名前は花。あの女「開示」は花が持っています。花の心も… 如何して…? 如何してあの女はその大切の物を持ってもいい?  俺の大切の物… 如何して俺はよくない? 花, 開示にかわって俺を好きになれませんか。おねがい…

JBV

Never happened

It was the best first kiss ever. We were so close, so fricking close… I could feel the warmth of your breath on my skin, while your fingers caressed my arms delicately. All I remember is the way your lips parted. I couldn’t see much more, my eyelids were half-closed already. It was so strikingly obvious that we were gonna kiss… and still, we postponed it as long as we could.

You snuggled a bit closer, your nose oh-so-slightly touching my cheeks. I thought I was going to melt. The way you treated me was so utterly gentle that my heart was quickly flooded by some pinkish fluid while your scent spiraled up to my brain. Even through closed eyelids, I could tell that you were the most beautiful thing I’ve ever seen. Your skin was so smooth under my fingers, your hair so silky against my cheecks. That moment it truely struck me; I was in love.

We played around a bit more, delaying the kiss that was bound to come anyway. It was the best 20 minutes of my life. So pure, so innocent, so full of emotions. We came to realise that our feelings were true, we came to realise just how incredibly amazing it was to touch each other for real. Timid moves, no words. The heat inside our chests did the talking.

And then we were so really close, our lips were almost touching, and you leaned in, just to press your lips against mine. It was all gentle, careful and slow. Our lips slid against each other, caressing in every possible way. You tasted like sugar and tea, but most of all, you tasted like love.

It was a kiss worth dying for. A kiss to which nothing can compare. A kiss that stole my heart for a lifetime.

JBV

Hajnaltól hajnalig

Csukott szemeid mögött súlyos, fekete masszaként folyik a homály. A koponyád leghátsó szegletében már éledeznek az álmok, de a tényleges álomba merülésre még várnod kell. Egyelőre csak minimozik pörögnek a fejedben, és te valamilyen fura, megmagyarázhatatlan érzék segítségével megállapítod, hogy mindez nem valós. Még nem álmodsz. Még nem.

Lusta kíváncsisággal éled meg a kibontakozó képeket. Egy alak érkezik, aztán az ujjaid alatt lassan valóssá válik minden. Érzed az ing durva szövetét, mögötte a bőr finom melegét, haja pedig a homlokodat cirógatja, ahogy megcsókolod.  Heves csók. Túlságosan is heves. Érzed, ahogy elönt a forróság, megremegsz… aztán az alak szétfoszlik a levegőben. Az éber tudatod, aki mindaddig csak csendes szemlélőként volt jelen, közbeszólt. Új “játékost” választott az előző helyett, valakit, aki véleménye szerint sokkal jobban megérdemli a csókjaid, aztán újból a háttérbe vonult. Az alak materializálódni kezd előtted, a körvonalai kiélesednek, a teste szilárddá válik. Őt megcsókolni merőben más érzés. Nyugtalanító, helytelen, és valahol nagyon mélyen elkezdesz ellenkezni; Ne! Csak ne őt…

De egy másik feled, valaki, aki eddig nemigen mutatkozott, két kézzel kapaszkodik az alakba. Nem engedi, hogy a racionális tudat őt is kisöpörje a fejedből. Újabb csókok csattannak, és valami megváltozik legbelül. A forróság most másmilyen. Sokkal, de sokkal személyre szólóbb. Valahol mélyen feldereng, hogy már tartottad őt a karjaidban. Valamikor, valahol máshol már történt valami hasonló… és a valóság lassan erőt vesz rajtad. Az álomkép darabjaira hullik, pontosan annyi időt hagyva neked, hogy még utoljára belenézz azokba a hihetetlenül zöld szemekbe, mielőtt az alak elhomályosodik, és felszívódik az éterben.

A tudatodban újra teret nyer a csendes, álmok nélküli feketeség, és te megkönnyebbült megadással hullsz bele. Semmit nem akarsz annyira, mint elkergetni az emlékeket. A forró érintések, csókok, csendes pillantások pedig lassan feloldódnak a delejes, örök homályban.

JBV

Strawberry kisses

Beauty is the only inspiration I know. I create beauty from pain, filth and blood, I create beauty from scars and tears. But the real deal, the beauty that’s worth living for, is the beauty I find in people.

Unusual’s pretty. Quirky’s pretty. Blonde, and black and even ginger… all those things have a hint of magic in them. There’s just a certain angle you have to find and then the whole picture becomes balanced and so utterly charming. Admittedly, I live for these moments. The moments of magic when I just want to throw my head against a wall and absorb all the charm that’s offered.

There’s no denying it, I was always dangerously polyamourous and relatively easy to impress. That’s because the only love I know is my love towards beauty. I can sit still for hours, looking at pictures of people – real or fictional – I find special. Aesthetics give me the kind of joy to which nothing can compare. It turns me inside out, fills my soul with delicate light and kindness.

So I’d like to say thank you to everyone whom I find beautiful. You all made me a better person in your own unique, special ways.

JBV

Elliot

Azt kívánom, bárcsak relatív lenne a szerelem. Változó, olyasmi, amit az ember könnyen száműz a fejéből, mondván, hogy “most éhesebb vagyok, nem szerelmesebb”. De a szerelem nem relatív.

A szemébe nézel, csak egyszer, csak egyetlen egy percre, és fejre áll a világ. Minden felszakad, minden eltemetett emlék felszínre tör. Nem tudsz mit mondani. Nem megy. Csak állsz és nézed őt, dermedten, miközben a szíved a kelleténél sokkal gyorsabban zakatol. Miért? Magad sem tudod. Nem kapsz levegőt, az oxigénhiány lassan szétmarcangolja az agyad… Gyilkos tűzben égnek porrá az emlékek.

Még. Csak még egy kicsit. Csak még egy másodpercet szeretnél, mielőtt hátat fordít neked és vége mindennek. Egyetlen egy tört pillanat is elég lenne. Éppen csak annyi, hogy felfogd, egyszer a tiéd volt. Egyetlen rövid napra, egyetlen órára….

Aztán őrjítő robajjal dől romjaiba a világ. Üres, hideg és szürke minden.

11.11

JBV

Kérlek

Kérlek ne nézz ide! Csak most ne. Olyan, mintha látnád a lelkem, és én teljesen meztelen vagyok előtted. Fordulj el, amíg felkapok valamit. Bármit, ami eltakar. Aztán jöhet a műszempilla, a pirosító, a parfüm. És újból kellemes leszek, megnyugtatóan egészséges kinézetű, sőt, talán még egy-két viccet is elsütök majd, hogy azt hihesd, minden rendben van. És valóban, hogy is lehetne fars bármi? Mikor megfogod a kezem, majdnem elhiszem, hogy minden seb beforrt. Hogy sosem emeltél kezet rám, én pedig sosem ríkattalak meg szánt szándékkal, széles mosollyal az arcomon.

A vállamra hajtod a fejed… érzem, hogy hullámzik a mellkasod a kötött kardigán alatt. Olyan közel vagyunk és mégis annyira, de annyira távol… Gúsba köt minket a Sors piros fonala, lábfejet lábfejhez, ujjat ujjhoz, szívet szívhez. Csak a lelkünk között húzódó ezüstös ködöt képtelen áttörni az Élet. Sosem leszek teljesen a tiéd, ahogy te sem leszel teljesen az enyém soha. És mégis egymáséi voltunk, vagyunk és leszünk, örökkön örökké…

JBV

Silent night

Te belém kapaszkodsz, én beléd. Összefonódó ujjaink között suhan el az élet. Mellém fekszel, és én betakarlak, aztán közelebb csúszom hozzád, fejem a mellkasodnak döntve. Minden csendes, minden gyönyörű.

A karácsonyi képeslapod jut eszembe a lovaskocsival, a hófedte házzal és a templommal a háttérben. Még nem írtam bele semmit, valahol az asztalomat fedő iratkupacban hever, és mégis megnyugtat a tudat, hogy karácsonyra a tiéd lesz. Magam sem tudom, mit jelent ez nekem, neked, vagy nekünk. Csak azt tudom, hogy fontos. Egy újabb címke nélküli gesztus, pár újabb csendes pillanat.

Minden tökéletes. Az élet szebb, mint valaha.

JBV