Kérlek

Kérlek ne nézz ide! Csak most ne. Olyan, mintha látnád a lelkem, és én teljesen meztelen vagyok előtted. Fordulj el, amíg felkapok valamit. Bármit, ami eltakar. Aztán jöhet a műszempilla, a pirosító, a parfüm. És újból kellemes leszek, megnyugtatóan egészséges kinézetű, sőt, talán még egy-két viccet is elsütök majd, hogy azt hihesd, minden rendben van. És valóban, hogy is lehetne fars bármi? Mikor megfogod a kezem, majdnem elhiszem, hogy minden seb beforrt. Hogy sosem emeltél kezet rám, én pedig sosem ríkattalak meg szánt szándékkal, széles mosollyal az arcomon.

A vállamra hajtod a fejed… érzem, hogy hullámzik a mellkasod a kötött kardigán alatt. Olyan közel vagyunk és mégis annyira, de annyira távol… Gúsba köt minket a Sors piros fonala, lábfejet lábfejhez, ujjat ujjhoz, szívet szívhez. Csak a lelkünk között húzódó ezüstös ködöt képtelen áttörni az Élet. Sosem leszek teljesen a tiéd, ahogy te sem leszel teljesen az enyém soha. És mégis egymáséi voltunk, vagyunk és leszünk, örökkön örökké…

JBV