Kickstarts

‘How are you feeling, princess?’ Your voice brushes past my ears with a certain ease I always admired. You have the ability to make even the gravest questions sound so awfully casual… Or maybe there’s just a soothing familiarity to everything that you do that makes it all okay.

You crack into a gentle smile as you look at me. Sometimes I wonder if you noticed how your face matured throughout the years. How the green of your eyes got brazed with golden dots, how your cheekbones got slightly more angular, how your smile got wider, more radiant. You look more handsome and laid-back than ever.

‘I’m happy. Happier than I remember being in years.’ I just smile back at you lazily, tilting my head slightly as I watch the first rays of morning sun touch the surface of the lake behind you. ‘I can’t really explain it. It’s not like everything’s got solved or the issues I had just went away… No, I’ve just… I’ve just moved past them, I guess. For months it was all about suffering and purging and getting the venom out of my system, and now it is… just gone. All the sorrow and the grief. It’s all gone.’

Something lights up deep within your eyes as your smile gets wider than ever. ‘So what now, little miss sunshine?’

‘Now, huh? Now we just sit and watch the sun come up. It’s a nice moment. Let’s not waste it.’

‘Waste it? On what?’

‘On anything. Let’s just enjoy this feeling as long as it lasts. However long it might last. ‘Coz this is the only time we get to feel like this. Life moves forward and forward only. Relish in it.’

Your laughter chimes through the air with the ease of light beams glimmering upon the undisturbed surface of the lake. That moment, you look happier than I’ve ever seen you.

‘It’s all gonna be just fine.’

JBV

Happy and Hammered

Régen találkoztam olyan emberrel, aki ennyire boldoggá tett volna. Vagyis… Na jó, mégis kinek próbálok hazudni? Sosem találkoztam még olyan emberrel, aki ilyen boldoggá tett volna. Miért? Nincsenek miértek. Hogyan? Ezerféleképp.

Gyógyító a közeledben lenni. Ha rám mosolyogsz, ha megérintesz, úgy érzem, kimosódik a világból minden méreg és én magam is megtisztulok. Nem akarom tudni, miért. Nem akarok gondolkodni, túlkalkulálni és analizálni. Nem akarok semmit, ami ezt bármilyen módon lerombolhatja. Nem akarok a tiéd lenni és nem akarom, hogy az enyém legyél, ez a kötelék nem ilyen természetű. Csak ülni szeretnék a közeledben, órákig, és hallgatni, ahogy beszélsz. Lassan, gyorsan, bármiről… valamiért úgy tűnik, még az sem számít, mi a téma, mikor megszólalsz. A hangod kirezeg belőlem mindent, és én csak mosolygok és mosolygok. Vajon azért, mert látom, milyen boldoggá teszed az egyik olyan embert, aki mindennél többet jelent nekem? Részben, talán.

De ahogy Philip K. Dick mondta, minden ember életében létezik egy mondat, ami lerombolja, és egy másik, ami meggyógyítja. Egy kicsit olyan, mintha tudat alatt mindig a másodikat kerülgetnéd. Mintha anélkül gyógyítanál, hogy igazán tudatában lennél, Fogalmam sincs, mit adsz nekem, amit más nem. Fogalmam sincs, miben vagy más, mint mások. Egyedül azt tudom, hogy időről időre az a benyomásom támad, ösztönösen van egy kulcsod ahhoz az ajtóhoz, ami mögött a boldog gondolataim laknak.

Egyszóval itt egy dal neked, ha már ilyen mosolygós vagyok a fáradtság és a szalonspicc mellé. Cheers!

JBV