Lost in coffee rings and fingerprints

Egy kicsit beledermedtem ebbe a hangulatba.

Can’t you hear? I’m not myself.

JBV

Dreams of comfort

Ajakba harap az éjszaka. Fogai belemélyednek a puha bőrbe, átszúrva, döfve, roncsolva azt. Fémes ízt érzel a szádban. Vér csordogál az állad felé, de nem hátrálsz. A karjaiba hajolsz, hagyod, hogy fájjon. Szó nélkül tűröd a kínt. Úgysem törhet jobban össze annál, mint amennyire már össze vagy.

Karjai végigfutnak a derekadon; fekete a fehér csipkén. Puha susogás. Az érintése csókol az ajkai helyett is, és te azt kívánod, bárcsak vége lenne már.

Megfog és a vízbe ereszt, két erős karja a testeddel együtt merül alá a jéghideg fodrok között. Kábultan a kád peremének döntöd a fejed. Szédülsz a rengeteg tablettától, amit ő adott neked. Kinyúlsz felé… ujjak markolnak bele a nyúlós félhomályba. Rózsaszínen kavarodik fel a víz.

Erőtlen pillantással figyeled, ahogy a rózsaszín fodrok lassan elkeverednek, feloldódnak. Delejes fáradtság lesz úrrá rajtad. Mélyebb, mint amit valaha éreztél. Ő benyúl érted a vízbe, kiemel, puha anyagba bugyolál, és a szobádba cipel. Rózsaszín csöpögés. Éjsötét lépte nyomán rózsaszín vízcseppek hullanak a padlóra…

Az ágyadba fektet és végigsimít az arcodon. A kezedbe ad egy levelet. A legszebbet, amit valaha kaptál. És, bár alig vagy öntudatodnál, mégis patakzani kezdenek a könnyeid. Hónapok óta képtelen voltál sírni, és most… A levelet olvasva elönt a szeretet. Már tudod, hogy bárhogy is alakul, megérte élned. Megérte, mert úgy szerettél, és úgy szerettek, amilyen mélyen és tisztán nem sokan tudnak. Megkaptad a legnagyobb ajándékot.

Halovány mosollyal hagyod, hogy karjaiba vegyen az álom. Az éjszaka az ágyad mellett virraszt, mögötte a kíváncsi lámpafény, ami a függöny résein át szökött be a szobába. Minden békés. Már nem bánod, ha ez lesz az utolsó éjszakád. Fáradt  elfogadással süppedsz bele az ágyba, míg pilláid lassan összeborulnak.

Ha soha többé nem jön a hajnal… már tudod, hogy akkor is megérte élned.

Il n’y a qu’un bonheur dans la vie, c’est d’aimer et d’être aimé.

– George Sand

JBV

Don’t go

Lehajolsz hozzám. Vizes a hajad, és én beléd kapaszkodok. Két kézzel, hevesen rántalak magam mellé a földre. Hallom, ahogy megadja magát a ruhádban egy cérna. Aranyszínű flitterek pattognak szerteszét a padlón… Pofozni akarlak, rángatni, bántani, amíg nem látom, hogy értem is tudsz sírni. Csipp-csepp… A hajadból csepeg a víz.

Gyöngyöcskék a padlón. Látom magam bennük. Látom, ahogy ujjaim lassan a nyakadra kúsznak… Szeplők, szeplők mindenhol. Oldalra döntöm a fejem. Téged nézlek, pislogás nélkül, a szeplőket az orcáidon, a felrepedt ajkaidból szivárgó vért… Sosem akartalak még ennyire megcsókolni.  Te és én. Te és én, örökké.

Álmodom. Pörgök. És te a kezemet fogod. Kacajok visszhangoznak az ürességben…

Csipp-csepp.

Ennek már rég vége.

JBV