Paradise

Hű. Micsoda nyár… Elmondani sem tudom, mi minden történt június eleje óta, csak úgy pörögtek az események, egyik napból a másikba csöppentem és szinte pihenés nélkül élveztem a szabadságot. Azt hiszem, ez egyszerre volt az eddigi legeseményesebb és legjobb nyaram. Na persze nem csak a folyamatos bulik és kiruccanások miatt, de az emberek miatt is, akikkel tölthettem az elmúlt heteket, napokat. Köszönök mindent, a legjobb és a legrosszabb pillanatokat, amiket nekem szereztetek, az összes élményt, még akkor is, ha közülük néhányat nem sorolok a legjobbak közé. Mivel holnap utazom gólyatáborba, ahonnan csak szeptember elején jövök meg, ezzel a szombattal lezárult számomra a nyár. És mint minden jó dolog, ez is egy nagy bummal végződik majd; az életben egy remek bulival (ez már megvolt), a virtuális valóságban pedig egy jó hosszú posttal, amiben megköszönöm a nyaram minden egyes szereplőjének, hogy feledhetetlenné tették az elmúlt három hónapot. Nem fogok mindenkit kiemelni, de ha nem találod magad a sorok között, egy köszönöm akkor is megillet, ezt ne feledd. : )

Blue Jeans

Sokan gondolják azt, hogy csak az igazán szoros ismeretségek értékesek; te megmutattad, hogy ez nem így van. Hogy anélkül is lehet kacagva forogni körbe-körbe a lézerfények alatt, hogy igazán sok időt töltenénk együtt. Te vagy a kivétel minden szabály alól, a másik én, valaki, akivel mindig, mindig csak nevetünk. Ugyanazt gondoljuk és általában ugyanakkor, ugyanúgy. Még külsőre is hasonlítunk, így azt hiszem, a nárcizmus határát súrolja, mikor megcsókolsz. És igazán még ez sem számít, hiszen te és én… a tükörképed vagyok, és te az enyém. Egymásra nézve mindketten csak nevetünk és nevetünk, amíg szúrni nem kezd a tüdőnk. Tied a mosolyom, titokzatos szöszi.

Brown and Crimson

Mindig, mindent megbocsátasz nekem, és én nem tudom, miért. Te vagy az egyetlen ember, akivel szemben bűntudatom van. Akitől úgy érzem, folyamatosan bocsánatot kellene kérnem, és még akkor sem lenne kiegyenlítve a számla. Annyi mindent csináltál már értem, miattam… Magam után rángattalak egy olyan világba, ahová sosem tartoztál igazán, és egy kicsit el is vesztél benne. Láttam a szemeidben, hogy félsz. Láttam, de elnyomtam a gondolatot még egy tablettával, még egy korty pezsgővel… Szeretnék az lenni, akit bennem látsz. Akit látni akartál. Szeretném, ha én lennénk a te záradba illő kulcs, valaki, aki biztonságot és szeretetet nyújt neked, ha szükséged van rá. Szeretnélek úgy szeretni, ahogy mindig is érdemelted volna.
Egy pillanatig se hidd, hogy nem vagy számomra fontos. Ha tehetném, köréd zárnám a karjaim és megvédenélek mindentől, de mindentől. Tudom, hogy nem így ismersz, már ha ismersz egyáltalán… Sok mindent láttál belőlem, kemény mosolyokat, részvétlen pillantásokat, tablettákat, pezsgős dugókat, pörgést, kezeket a derekad körül… de azt hiszem, sosem engedtelek olyan mélyre, amennyire szerettelek volna. Sosem engedtem igazán, hogy lásd, mennyire fontos vagy nekem. Semmiért sem cserélném el a pillanatokat, amiket veled töltöttem.

White

Merő véletlenségből adtad nekem a legnagyobb ajándékot, amit adhattál, és azt hiszem, te még nem is tudsz róla. Nem tudsz róla, mekkora kincset ajándékoztál nekem a tudtodon kívül, ahogy arról sem, én milyen hálátlan voltam. Remélem, sosem derül ki.

Kitsune

Szeretlek. Egyedül ez számít igazán.

Purple

Senki sem tud úgy hallgatni, ahogy te. Ezer szóval felér pár csendes pillanat, néhány elvétett mozdulat. Zavart nevetés, butuska témák… azok a dolgok, amiknek súlyuk van, meghúzódnak a szavak mögött. Csendesen oldódnak fel a némaságban, elegyedve az esti tájjal. Hátra dőlünk a kopottas faszékeken, palacsintát eszünk, egyetemi teendőkről beszélgetünk, aztán megnézünk egy középszerű filmet; ez a mi terápiánk. Könnyen és gyorsan von ki minden kérdést belőlünk a csönd, minden pillanattal egy kicsit könnyebb nem beszélni. Szeretek veled hallgatni. Szeretem, hogy nem kell beszélnem ahhoz, hogy megérts.

Yellow

Azok közé az emberek közé tartozol, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva évek múltán sem léptek ki az életemből. Nem mindig az előtérben, de mégis folyamatosan itt vagy – ha máshol nem is, a kulisszák mögött biztosan. Csendesen ölelsz, ha senki sem látja, és mosolyogsz, azzal a mindentudó pillantással, ami elől szinte lehetetlen bármit is elrejteni. Te mindig itt vagy nekem, és én mindig itt vagyok neked. Egyszerű képlet. Ha nem akarok egyedül lenni, alhatok melletted, és te ugyanúgy ölelsz, mint évekkel korábban. A kedvemért az egész világot a feje tetejére állítanád. A kedvemért bármit és mindent megtennél. Mindig vigyáztál rám. Köszönöm.

Black

És ha már régóta ismert emberekről van szó… te egy igazán állandó változó vagy a képletben. Valaki, aki mindenkinél jobban ért, hiszen mindenkinél jobban ismer. A bizalom és a szeretet, ami összeköt minket, kiállt minden lehetséges próbát. Örök és nagyon, nagyon fontos helyed van a szívemben. Senki más mellett nem érzem magam annyira könnyűnek és szabadnak, mint melletted. Neked bármit elmondhatok, az oldaladon bárki lehetek. Mindenkinél mélyebben ismersz, így nem is kérdés, hogy valóban önmagamért szeretsz. Szeretem azt az embert, aki melletted leszek. Szeretlek téged mindenért, amit az évek alatt tőled kaptam.

Green

Van valami abban, ahogy hozzám szólsz… Valami határozott, de gyengéd, amitől ösztönösen bízom benned. Három és fél éve, mikor először találkoztunk, ugyanaz a mosoly ült az ajkaidon, mint most, ha  meglátsz. Akkoriban még felelőtlenek és fiatalok voltunk, nem ismertünk határokat vagy kötelezettségeket, áthágtunk minden szabályt és nevetve sétáltunk a napfelkeltében. Csodáltál azért, aki vagyok, de sosem estél túlzásokba. Ha kellett, érvényesítetted az akaratod – talán ezt szerettem benned a legjobban. A hosszan elhúzódó vitákat, a játékos birkózást, a döntetleneket. Na meg a csintalan mosolyod, amitől egy pillanatra sem tudtam szabadulni. Veled egyszerre volt végtelenül komolytalan és végtelenül komoly minden; folyamatosan a két véglet között egyensúlyoztunk. Kevés emberben bízom annyira, mint benned, és nagyon, nagyon vigyázok a macidra.

Camelia

Ha tudnád, hogy ezzel a színnel jelöltelek, valószínűleg lecsapnád a fejem. Csak a fekete, a fehér és a piros – az örök szerkesztőelv, ha öltözködésről van szó. Szeretem az ilyen apró rigolyáid, megmosolyogtat, mennyire ragaszkodsz dolgokhoz. Az pedig igazán büszkévé tesz, mikor rá tudlak venni, hogy megszegd a saját szabályaid. Feles feles után, csókok, fekete combfix. Te vagy az egyetlen, aki igazán össze tudná törni a szívem, ha lennék olyan buta, hogy beléd szeressek. Így könnyebb minden. Féloldalasan mosolyogni egymásra, kézen fogva sétálgatni a Városligetben, bizonytalan öleléseket váltani… minden. Könnyebben fogadom azt is, mikor megfogsz és nekicsapsz valaminek, durván mögém lépsz, az ujjaid a derekamba vájnak… Sosem a gyengédségedről voltál híres, és én mindennél jobban élveztem azt az érzelmi szado-mazo játékot, ami kettőnk között folyt. Üss, fogadd az ütést, állj föl, üss újra; veled erről szólt minden pár héttel ezelőttig. Percekig a karjaidban tartottál, finoman, egyetlen szó nélkül, és én éreztem, hogy ez most nagyon más. Más, mint eddig bármi. Tiszta szeretet. Sosem hittem volna, hogy ilyen mélyen kötődsz hozzám.

Burning red

Neked annyi, de annyi mindent mondanék… Először is talán megköszönném ezt a csodálatos nyarat, hiszen abban, hogy így sikerült, neked óriási részed volt. Alig volt nap, hogy ne lettünk volna együtt legalább csak egy-két órát, aminek eredményeképp ha elköszönünk, azonnal hiányozni kezdesz. Nem tudtam, hogy tudok ilyen szorosan kötődni bárkihez is. Persze, volt már fontos számomra más is, de hogy minden (második) nap lássam… na azt nem. Kellett egy kis szabadság, pár nap, amikor magamra fókuszálhatok. Veled szó sincs erről. Legszívesebben minden nap melletted ébrednék, mint például ma. Lustán és fáradtan, fültől fülig érő mosollyal. Szeretem, hogy veled sosem kell sietni. Sietni, vagy tettetni vagy bármi olyan dolgot csinálni, ami általában még a legjobb kapcsolatoknak is velejárója. Veled bóklászhatunk órákat a városban csak úgy, hogy aztán beüljünk valahova vacsorázni, beszélgessünk, nevetgéljünk, kézen fogva hazasétáljunk… Veled egy kicsit mindig megáll az idő. Kiszakadunk a mindennapi rohanásból, lecsendesedik minden. Veled lehetek bárhol, mindig biztonságban vagyok. A strandon, a japán étteremben, az ágyamban, egy lépcsőn… Egyszerűen csak átölelsz, és a fülembe súgod, hogy szeretsz. És én elhiszem. Neked valóban elhiszem.
Mikor felébredsz, megpaskolod magad mellett a kórházi ágyat, jelezve, hogy feküdjek oda. Hirtelen megdobban a szívem. Szürreális jelenet, mint a szikrák, amiket már te is érzel. Apró villanás, fehér fény, pattanó hang. Elektromos feszültségként cikázik közöttünk… valami. Valami megfoghatatlan, nyugodt, gyengéd és szeretetteljes, ami igazán csodálatossá tette számomra az elmúlt két hónapot. Biztonságban tartottál, amikor senki más. Mindig, mindig ott voltál nekem. Szeretlek.

Hosszú idő óta először őszintén kijelenthetem; boldog vagyok. : )

JBV