Space

Ne ölelj meg. Csak ma ne. Elfárasztottak azok a kedves, ismerős hazugságok, amelyekkel a vacsorát tálaltad. Rést akarok. Rést, magam és a világ között, üres teret, csendet és narancssárga fényt a hajnali dérben fürdő mezők fölött. Savat hányok attól, ahogy egymás kezébe kapaszkodnak az újabb és újabb teljesen azonosnak tűnő napok. Felfordul a gyomrom a semmitől, ami mindent betölt. Színtelen, szagtalan, íztelen papírlapokat rágnak el a fogaink; királyi lakomának tűnik ebben végeláthatatlan vákuumban.

A képek mára csak képek lettek. A világból kivesztek a színek. Talán óvatlan voltam. Talán túl mélyre merültem a létezés tengerébe, aztán csak úgy beálltam a zuhany alá, és hagytam, hogy a fejemre zúduló víz lemosson rólam mindent. Hogy magával vigye a szépet, a teljest, a töröttet és a fájdalmast, hogy elmosson minden nyomot, amit az élet hagyott maga után.

Rég nem sírtam már úgy igazán. Újonnan nincs miért, csak az üresség miatt. Üres és tökéletes minden, azt hiszem. Olyan életem van, amilyet a szüleim mindig is szerettek volna nekem.

Álmaimban lemerülök a tengerbe és egyre csak az aljzat felé úszom. Odalent nincs más, csak csendes feketeség, a nyomás pedig minden pillanattal nő, fájdalmas erővel préselve össze a bordáimat. Csak ilyenkor érzem, hogy élek, úgy igazán.

Egyszer azt olvastam, hogy az egyetlen igaz érzés a fájdalom. Hogy a többi mind csak hormonok és elektromos impulzusok tömkelege az agyban, tévképzet, illúzió. Azt hiszem, a lelkünk csak fájni van. És ha egyszer a fájdalom is kiürül… Mi marad az életből, ha elfogynak a sorok? Ha a könyv lapjai üresen peregnek tovább az unott olvasó ujjai között, és lassan minden lélekbe beeszi magát a teljes, tökéletes és szavakkal körülírhatatlan hiány? Vajon megszűnik létezni valami, ha lassan elszivárog a tartalma? Vajon annyit ér egy pohár, amennyit beletöltöttek?

Csukott szemmel állok a zuhany alatt. A vízsugár az arcomba csap, égeti, marja a szemem. Üresen, gondolatok nélkül kavarogja be magát a fürdőszobában terjengő gőzbe a valóság. Nem nézek le. Nem lehet. A bokámnál színek csorognak, hogy aztán örvénybe vegyülve még utoljára megvillanhasson rajtuk a halkan zizegő neoncső fénye, mielőtt elnyeli őket a lefolyó.

JBV