English Autumn Magic

Nem tudom, azért találom-e ilyen elképesztően gyönyörűnek az őszt, mert egy olyan országot tekintek az otthonomnak, ahol az ősz maga az érzés, ahol minden, a levegő, a hajnalonta leszálló, fehér köd, a természet, az évszázados fák részben, vagy egészen azért léteznek, hogy ezt a beteljesülést elérjék, de talán ez nem is fontos. Bármi is volt a cél a csoda mögött, ősszel tényleg, teljes egészében beteljesül az élet. Összeérik minden szín és illat, a levegő sűrű lesz a lehulló, aranyban égő levelek párájával, az ágakról csüngő almákon kristályként fénylő cseppeket hagy a harmat. És a táj… Northamptonshire, és azok a dombok, melyek ezer lángoló színben ölelik a szelíd völgyeket! Évszázados történelem szunnyad az avarban, tábortüzek és énekek, altatók, fáklyák lángja, könnyű tündértalpak nyomai a fűben. Minden él és lélegzik, és emlékezik. A fák nem felejtik el a törzseik alatt szendergő vándorokat, a lovagokat, kiknek páncéljain meg-megcsillantak az alkonyat előtti utolsó, őszi napsugarak, a tisztásokon rakott tüzeket, melyek felett sercegve sültek az elejtett erdei állatok. A dombok emlékeznek még Viktória királynőre, és az ő udvarára, a nemesekre az almafák alatt, a krinolinos hölgyekre és a csókokra, melyek az őrület mérgével ették be magukat a szerelmesek szívébe. És most, a lehulló levelek rám emlékeznek. Rám, a nedves aszfaltra, az esőcseppekre, amik átáztatták élénkarany széleiket. Látnak, ahogy odalépek a zöldséges standhoz és kiválogatom a legszebbeket az ázott almák közül, majd kiveszek néhány fürtöt abból a ládából, amibe a dércsípte szőlőt pakolták.

Belélegzem az őszi levegőt. Be, lassan, kiélvezve minden pillanatát, hiszen, ahogy megtölt a varázs, újabb és újabb emlékvirágok nyílnak az elmémben. Nincs is szebb az én gyönyörű Angliámnál. Nincs szebb az aranyban úszó domboknál és az évszázados fáknál, melyek ágai óvón kinyújtott karokként védik a völgyeket. Nincs szebb az alkonyatoknál, mikor az erdő felett lassan lebukik a nap, s ebben a pár átmeneti percben mindent betölt a lángszínű ősz. Nincs szebb a ködös estéknél és a parázsként izzó hajnaloknál, mikor a narancssárga pára lassan gomolyogva nyúlik el a fű fölött. Nincs szebb az ódon utcalámpáknál, a Mindszentekre növekvő dísztököknél, az eső áztatta macskaköveknél, a harmattal pettyezett almáknál, a dércsípte szőlőfürtöknél, a végtelenül elnyúló domboknál és lankáknál, az apró boszorkánykunyhóknál, melyek girbe-gurba kéményeiből rég elfeledett varázslatként gomolyog elő a kandallóban pattogó rönkök sűrű, szürke füstje. Nincs szebb Angliánál, akivel lángoló, pattogó, füstös, esős, vörös-arany szerelembe esett az ősz; Angliánál, aki mindnyájunkat hasonlóképpen szeret.

JBV

Feeling cold

Hosszú idő telt el, mióta utoljára találkoztunk. Éveknek tűnik, hónapoknak, ezer nyárnak, ősznek és télnek, ezer ősz hajsználnak a szőke tincsek között.

Emlékszem, akkoriban szerettelek. Könnyedén, mélyen, úgy igaziból… szerettelek, aztán rájöttem, hogy megváltoztam. Idegen, sőt, ellenséges terület lettem, könyörtelen, hideg és mégis… valahol mégis ragaszkodtam hozzád.

Nem tudtalak csak úgy ott hagyni egyetlen szó nélkül, pedig ez lett volna a kizárólagos módja annak, hogy eltűnjek az életedből. Ha a küszöbön találkozunk, a nappaliban, vagy az utcán, a zöld íriszek mélyén ülő melankolikus kifejezés rávett volna, hogy forduljak vissza és pakoljam ki a bőröndömet.

Nem tehettem meg. Csendesen, fokozatosan rugdostalak egyre messzebb az ágyban, a hétköznapokban, aztán lelkileg is. El, el tőlem. Ez volt a lényeg.

Kapaszkodtál belém, tűrtél, néha némán, máskor sírva. Szó nélkül fordítottam neked hátat.

Ilyenkor általában magamra zártam a fürdőszoba ajtaját és bekucorogtam a kádba. Megengedtem a vizet, aztán hátradőltem és rágyújtottam, füst- és könnyszag vegyült össze.

Aztán véget ért, hiszen véget kellett érnie. Te és én, és a néma viszlát a híd tetején, a felkelő nap, az utolsó csók, és azok a hihetetlen, hihetetlenül szomorú zöldszínű szemek.

A pillangó elszállt.

És mégis, még mindig remegek, ha kimondom a neved. Ennyivel tartozom a csendes kínhalálért.

Jessica B. Vicious